Túl a Besenyő-erdőn, utoljára
ülnek a dérrel szikrázó szekéren,
kicsi a ló, nagy árnyat húz utánuk,
nem törődnek az idő erejével,
mert jó hallgatni szívmelegben, együtt,
míg a verőér rebbenti a gyeplőt
tovább, a híres szőllősi szabóhoz
felnőttruhát varratni a gyereknek,
amelyben sose felejti a Somlót,
s hazavetődik bárhonnan, ha elmegy,
legszívesebben csizmába, kalapba
öltöztetné fiát az édesapja,
ráment egy csikó ára a ruhára,
s mire az élet? úgy elmúlt azóta,
észre se vették, amint rájuk támadt
saját árnyékuk, hátulról bekapta
őket, s a fényes szekér elsötétült,
mint röpke felhő játéka a földön.