1

Vártam az első hóra, hogy virágzik
majd puha szirmai közt kék szemed –
már csak sárgyöngyös könnyeim peregnek
édes csillagom, vak szemed felett!
Föld mélyén, sziklahegyek közt, parázsló
jégen koptatnám csontig körmömet,
csak hogy lássam még egyszer – nem a tested! –
e földöntúli hóban lelkedet.

2

Kemény sziklaél a gerenda íve,
a barlang mint a sír –
szelíd viráglány, kit a férfiangyal
izzása megvakít –
a szőke kis test mélyében a gyermek
felszikrázott – és érett a halál.
Földbe szivárgott, felhők közé szállott
őszi eső, pelyhező hó után.