Költő, író, műfordító, szerkesztő. 1901-től a budapesti egyetemen magyar–francia szakot hallgatott, majd hamarosan a franciát latinra cserélte fel. Gyakorló évét Baján töltötte (1905–06), majd Szegeden (1906–1908) és Fogarason (1908–1911) tanított. A Holnap (1908 őszén) közölte néhány versét, s neve az irodalmi csatározások révén országosan ismertté vált. Ettől kezdve lett rendszeres szerzője a Nyugatnak. Első verskötetével már kiforrott költőként lépett a nyilvánosság elé. 1911 őszén áthelyezték Fogarasról: előbb Újpesten (1911–1912), majd a tisztviselőtelepi gimnáziumban tanított (1912–1916). Az első világháború szörnyűségei ellen mindvégig tiltakozott. Fortissimo c. verse miatt elkobozták a Nyugatot, bíróság elé állították, tanári állásától megfosztották. A Tanácsköztársaság alatt egyetemi tanárrá nevezték ki, de hamarosan kiábrándult a diktatúra láttán, s lemondását fontolgatta. Ősszel, a bukást követően, Magyar költő kilencszáztizenkilencben c. tanulmányában egyaránt elzárkózott a szélsőséges bal-és jobboldali eszméktől. Forradalmi szerepléséért később üldözték, rendőri felügyelet alá is került. Verskötetei mellett a húszas, harmincas években több regénye jelent meg. Osvát halála után előbb Móricz Zsigmonddal (1929–1933), majd egyedül (1933–1937), végül betegsége idején Illyés Gyulával együtt (1937–1941) szerkesztette a Nyugatot. Az irodalmi életben betöltött vezető szerepét erősítette, hogy 1927-től a Baumgarten-alapítvány kurátora lett. 1937-ben diagnosztizálták gégerákját, ettől kezdve a betegség kálváriáját járta. Sok szenvedés után a budapesti Siesta-szanatóriumban halt meg.