Ma újra jött és
életben tart a sátán,
ma megint rámsózott
egy napot.
Hiába mondtam:
elég volt,
hiába mondtam:
nem akarom.

Ma újra jött fejemre
szórta az eget,
továbblökött,
napra nap,
nem éltem
még eleget.

Megint itt van
és ad nekem,
nem elvesz,
mert így fáj,
nevet az arcomba,
leköpi a testem.
Így élek leköpve,
és nem hoz
halált az isten.

Ma újra jött.
Keze van, lába,
feje, mint egy ember.
Nem olt tüzet,
nem olt lelket,
csak int, hogy
nekem élnem kell.

Arca arc,
szája száj,
foga fog.
Elfogja előlem
a napot.
Árnyékban élek.
Számolom hány évet,
hány napot.

Áldott, aki jő
az úr nevében.
S az ő nevében
jött ma újra a sátán.
Világot mutat,
ide-oda cipel a hátán.
Én vagyok az igazság.
Én vagyok a fény.
És én vagyok az élet.
Arcon csókol,
a bőrőmre nyálaz,
reszket bennem
az ázott állat.

Ma újra jött,
itt van velünk,
ő hurcolja
testemet a lábán.
És mutogatnak rám,
hogy mennyire tudok élni,
mennyi életet
hozott nekem a sátán.