|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Valahol az a réges-régi nyáros, melyet idáig őriztem magamban, hiánya gyöngyház falán átszivárog, s fölrakódik annyi letűnt alakban, ahány a széles legelő hosszában magasodott, már terelném alá a kis tehenet, hogy árnyékba húzódva ábrándozzak a hosszú lusta télről, s hogy a kékvércsék kései utóda zöldjébe száll, s valaki mégis eljön kedveseim közül, pedig hiába, nem vezet földi út a délibábba, mert ott a csillám nem levélen vibrál, a héj ezüstje elszakadt az ágtól, csupa áttetsző gyökérvesztett kristály, jönnének csak a nagyfejszés favágók, valaki úgy is megadta az árát, hogy ezt a káprázatot tarra vágják.
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||