|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Akkor sem vagyok egyedül, ha elmész pár napra, mindig az jár az eszemben, hogy nem vagy itt, s mint egy hivatlan vendég, formát öltött hiányod költözik be hozzám, és nem hagy békén megnyugodni, pedig e kurta árvaság csak annyi együttlétünkhöz képest, mintha boltba szaladtál volna, én meg délben itthon fölmelegítem főztödet, szorongva, hátha özvegyi ebédem fogyasztom kihűlőben, s akár az élet vége kifárad lassan ételeid íze, számban, s már nemcsak téged nélkülözlek, az egész lakást, a házat, a várost, ahogy az egyetemes kényszerképzet kibírhatatlan alakít magához pár napra, közben az jár az eszemben, mivé lennék, ha nem szeretnél engem.
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||