Fekete tejút, hangyák vonulnak honnan-hová,
át a teraszon, le a lépcsőn, el a fal tövében,
felülről (magasról) nézvést elmosódó sáv, sötét
bizsergés csupán, kezdete s vége is kivehetetlen,
csak ha lehajolsz (meghajolsz, letérdelsz), ha
megfeledkezel emberi („mindenható”?) voltodról,
csak akkor tekinthetsz bele a szemmel befoghatatlan,
oda-vissza, ám végül is egyazon irányba tartó
sodrásba (galaxisba?), s figyelhetsz meg (ha
szerencséd van) egy-egy (alkalmi) bolygórendszert,
amely mintha külön is működne, meg-megfordul 
a saját csillaga körül, mígnem beleveszik az eredeti
(az eredendő?) mozgásba. Ennyi lenne csak?
Több-e ennél, ha az idő (az idő érzékelésének)
viszonylagosságára gondolsz? Több-e, kevesebb-e,
gyorsabb-e a „hangya-idő” az „ember-időnél”? 
Mit tudhat a saját tengelye körül külön is megforduló
hangya a távolabb „keringőkről”, a többi hangyáról?
Az alattuk ki-kivillanó járólapokon, az anyagon,
s az anyag-lelke gravitáción kívül összetartja-e valami
(mi tartja össze?) az önmagát felülről (kívülről?,
messziről?) sohase(?) érzékelő sokaságot? Azért
lassít-e, oldalaz-e ki, áll-e félre egy-egy a millióból(?),
vakarja meg a fejét, szöszöl, mocorog magában,
hogy effélékről, például a végtelen vonulás okáról,
céljáról  tűnődjön? Netán a gondolatait(?), érzéseit(?),
álmát(?) feljegyezze róluk egy porszemre? Vagy csak
elfáradt, megéhezett, megöregedett? Sejti-e, hogy
valaki, aki nálánál sokkal(?) hatalmasabb, minden
moccanását látja, figyeli, s azt tesz vele, amit akar?
Fél-e emiatt? Érdekli-e, hogy mi lesz, ha rálépsz,
(ha egy ember rálép), s belenyomódik, elvillan a
maszatos semmibe? Hogy a sötét végtelen (is) odáig
tart csak, ameddig a világos, ahol a személyes határa
(a határotok) van, a kiszámíthatatlan talpig, amely most
(láthatóan) a társadé, aki miközben teszi a dolgát,
belelép a tejútba, s a (meditáló?) hangyát (is) eltapossa?
S merthogy (te is) a lába alá kerültél, anyáskodva
(istenkedve?), nagyon magasról azzal nyugtatgat, hogy
azért vonulnak a hangyák, mert eső lesz?