Elbírhatatlan hogy nem fáj halálod.
Nem vagy velem s nem váltál tőlem el.
Én, ki egykor házadban melegedtem
úszom a tél fagyos felhőivel.

Jobb volt míg tüskebokrok közt zuhantam
feltárult jövőnkbe, a rémület
lángjai közt mint itt e puha parton
járni hol se napok, se éjjelek

nem bontják szét a kristály-szürkeséget –
létemet vagy nemléted tükrözi?
Az ég alatt a semmi fodrozódik
boltján olvadó pelyhek könnyei.

Jobb lett volna akkor melléd feküdni
didergő testemen holttestedet
érezni mint ez édeskésen sűrű
már szájam verdeső őrületet.