Nos, fönt vagyunk a mi kis városunk
legmagasabb pontján, uram,
innen szép minden,
ha távcsöve van,
nehogy elővegye,
tobzódjon csak a szem a
nagy büdös semmiben,
vagyis a végtelenben, uram,
arra van a jövő,
mondhatnám, ugyanaz,
mint amikor a távcsövet
fordítva emeli szeméhez,
s nem hiszi el a messzeséget,
mert már rég belelépett
abba, amit érez,
és mégis futni kezd,
az ott a Béka-hegy vagy Béka-segg,
legalábbis
mi így csúfoljuk, hiszen
a szomszéd város csúcsa,
valamivel
magasabb, mint a miénk, de hát
ők élnek alatta, uram,
egyébként a lakosság apraja-nagyja
emelte azt is, mint tudja,
alföld itt minden,
igazi csúcsot
senki se látott még,
s valószínű, hogy nincsen,
aki ide
följut és lenéz
a nagy büdös semmibe,
az nem élt hiába, uram,
legalábbis így gondolják sokan,
pedig lentről a csúcs
állandó ködbe’ van,
s innen se látni pontosan,
hogy lent mi van,
merész
párhuzamosok hozzák-viszik,
hogy is mondjam, tán az időt
onnan ide, innen oda, uram,
s állítólag a végtelenben
találkoznak, tehát
még a ködnek is értelme van,
de már megint mellébeszélek,
látja ott lent
azt a nagy fényességet?
mint a szakadék, vagy a
meztelen női test, olyan,
az a mi tengerünk, uram,
folyamatosan utána töltjük,
merthogy párolog,
hiába
fedtük be műanyaggal,
s kötöttük rá a csatornára,
köteles mindenki
naponta egy pohár vizet,
vagy egyéb folyadékot
belé-engedni,
és mégis zátonyra fut
néhány hajó,
az volna jó,
ha a napsugár még kisebb szögben
érne bennünket,
és befagyna,
akkor talán elnevezhetnénk
Közép-Európai-Jeges-tengernek,
vagy valami hasonlónak, uram,
az idegenforgalom miatt,
s hogy tudjuk a nevét mindannyian,
mit mondjak még?
nagyon csodálkozom,
hogy olyan szótalan,
s láthatja, magam is
rossz formában vagyok, uram,
sajnálom, hogy a saját útikönyvét
otthon felejtette, tehát
nézzen jól a lába alá,
ha leereszkedik,
mert az a sok kis pörsenés,
ami lefelé ködbe vész,
közelről mind csúcs,
és megcsúszik, ha belelép.