Költő, író, drámaíró, esztéta. Családi nevén Fürst Milán Konstantin. Jogi doktorátust és kereskedelmi iskolai tanári diplomát is szerzett. 1908-ban ismerte meg Osvát Ernőt, ettől kezdve a Nyugat állandó szerzője lett, s hamarosan a folyóirat élgárdájához tartozott. Fiatal korától jó barátságban volt Kosztolányi Dezsővel és Karinthy Frigyessel. 1912-ben fejezte be egyetemi tanulmányait, majd felsőkereskedelmi iskolákban tanított közgazdaságtant. 1918-ban a Vörösmarty Akadémia ügyésze lett, 1920-ban felfüggesztették állásából. A líra, a dráma és a próza területén is jelentőset alkotott, korának elismert költője volt, a magyar szabadvers egyik megteremtője, azonban drámái csak évtizedekkel később arattak színpadi sikert. 1942-ben megjelenő regénye, A feleségem története, a huszadik századi magyar próza egyik kiemelkedő teljesítménye. 1904-től nagy erudícióval vezetett naplójának jelentős része a háború alatt megsemmisült. A háború után katedrát kapott, így esztétikai nézeteit egyetemi tanárként előadásaiban fejthette ki (Látomás és indulat a művészetben, 1948.) 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1950-től íróként öt évig hallgatni kényszerült; engedélyezték viszont, hogy fakultatív előadásokat tartson a budapesti bölcsészkaron. 1960-ban nyugdíjazták.
Az özvegye által alapított Füst Milán-díjat (1975) évente két író, költő kapja.

Baumgarten-díj, 1946; Kossuth-díj, 1948.