PIM media
Nyelv/Language
Bejelentkezés
Felhasználónév:
Jelszó:
 
Füst  Milán (Budapest , 1888. 07. 17.  - † Budapest, 1967. 07. 26.)

"Minden, amit én mondani tudok, megcáfolható. Minden, amit mondani tudok, annak alighanem diametriális ellentéte is bebizonyítható. De továbbá az ember nem is tudhat mindent, adataim tehát kétségtelenül hiányosak lesznek mindenben, amit állítok. Ezenfelül adataim is hibásak lesznek. No de dobd el felét annak, amit mondok, abból is kijöhet számodra valami." (Füst Milán)

Életrajz:

Költő, író, drámaíró, esztéta. Családi nevén Fürst Milán Konstantin. Jogi doktorátust és kereskedelmi iskolai tanári diplomát is szerzett. 1908-ban ismerte meg Osvát Ernőt, ettől kezdve a Nyugat állandó szerzője lett, s hamarosan a folyóirat élgárdájához tartozott. Fiatal korától jó barátságban volt Kosztolányi Dezsővel és Karinthy Frigyessel. 1912-ben fejezte be egyetemi tanulmányait, majd felsőkereskedelmi iskolákban tanított közgazdaságtant. 1918-ban a Vörösmarty Akadémia ügyésze lett, 1920-ban felfüggesztették állásából. A líra, a dráma és a próza területén is jelentőset alkotott, korának elismert költője volt, a magyar szabadvers egyik megteremtője, azonban drámái csak évtizedekkel később arattak színpadi sikert. 1942-ben megjelenő regénye, A feleségem története, a huszadik századi magyar próza egyik kiemelkedő teljesítménye. 1904-től nagy erudícióval vezetett naplójának jelentős része a háború alatt megsemmisült. A háború után katedrát kapott, így esztétikai nézeteit egyetemi tanárként előadásaiban fejthette ki (Látomás és indulat a művészetben, 1948.) 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1950-től íróként öt évig hallgatni kényszerült; engedélyezték viszont, hogy fakultatív előadásokat tartson a budapesti bölcsészkaron. 1960-ban nyugdíjazták.
Az özvegye által alapított Füst Milán-díjat (1975) évente két író, költő kapja.

Díjak:

Baumgarten-díj, 1946; Kossuth-díj, 1948.

Művek:
Füst Milánnal beszélget Tóbiás Áron 75. születésnapja alkalmából, 1963. július 17-én
További anyagaink:
Bibliográfia
Petőfi Irodalmi Múzeum - 1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 16.
Powered by