Ez itt nem az a színtelen derengés,
egyszerre átlátszó és látható
csatornák és hidak északi éjszakája.
Ez csak piszkosfehér üveggyapot,

amit ki- és belélegzünk, csak nedves
tűszúrások a tüdőben, a formát,
és mindent, ami önmaga volt,
feloldó fény, a kozmosz felkavart

vizének üledéke , az egymásba
vakon taposó menekülő lelkek
süllyedése, lassú emelkedése.
Emlékeink mélyén a fulladás.