Fogpiszkáló, olló, gyógyszer, szemüveg,
zsebrádió, radír, telefon, levelek, s persze,
ceruzák, tollak, papírok s mi minden még
az asztalon…Ó, együgyű(?) hústorony
dinoszauruszaim, nektek könnyebb volt-e
átcsörtetnetek a dzsungelen a mindennapi
tennivalóitok elvégzéséhez, a kedvenc
ételetekig, a paradicsomkert divatos
napozóhelyéig, a vízig? Elakadtatok-e ti is
egy-egy gyümölccsel teli bokornál, fánál?
Szöszögtetek-e néha a lábatok alá vetődött
krokodillal, mivel? Vagy olyan erős vágy
(ösztön? tapasztalat? elrendelés?) sodort
benneteket a biztos irányba, hogy semmi sem
zökkenthetett ki, téríthetett el, s meg sem
álltatok odáig? Ó, aranyosak, hatalmasok,
kikapcsoltátok-e közben a rádiót, a tévét,
a telefont, a számítógépet? Bevettétek-e
a gyógyszert, amit evés előtt kell? Nem
felejtettétek-e otthon a fogpiszkálót,
a szemüveget? Hozzádörgölődztetek-e
néha egymáshoz? Akadt-e köztetek, aki
köpött a megszokásra (a rendre, az
érdekeire), s egyszer csak kivált a sorból,
s merőlegesen a menetirányra elvágtatott?
Vagy leült (lefeküdt) egy sziklára,  s nézett
hosszan a semmibe, hogy vajon a
dinoszauruszok által ment-é előbbre a világ?
Volt-e aki folyton elakadt a részleteknél,
mert nem tudta eldönteni, hogy ceruzával,
tollal, vagy rögtön a gépbe írja-e, hogy
nem jut eszébe semmi? Ó, ennivaló
szörnyetegeim, hagynátok-e, hogy itt,
az asztalomnál lopjam a napot, vagy folyton
menekülnöm (rejtőznöm) kellene előletek, hogy
el ne kapjatok, ki ne pusztítsátok a fajtámat?
(Nem, nem a bűneim miatt, hanem csak.)
Köthetnék-e veletek kölcsönös
(megnemtámadási?, együttműködési?) szerződést,
hogy amíg (ideiglenesen) a földön állomásoztok,
ugyanolyan jogai lesznek a kisebbeknek és a
gyöngébbeknek is, mint a nagyobbaknak,
erősebbeknek? Betartanátok-e kedveseim?
Ó, milyen jó szeretni benneteket, akik már
nem tesztek túl a képzeletünkön, olyanok vagytok,
mint mi, emberek… Ó, milyen jó, hogy
kipusztultatok…