Elszámolhatnék minden pillanattal,
mikor használtam, tudom minden helyzet
mibenlétét, motozom csak zavartan
magam, zsebeim nyelvet öltögetnek,
Szent Antal sincs, hogy perselypénz fejében
előbűvölje összekulcsolt kézzel
az igazi, a semmiből kiváltott
szemüveget, mert fölszívta egy roppant
erejű űr a vétlen megtalálót,
s a zsebmetszőt a zsúfolt villamossal,
s ahogy az állhatatlan holmi eltűnt,
mintha elvesznék én is vele együtt,
kezdenek már cserbenhagyni a tárgyak?
még alig értem, miért menekülnek,
előbb csak rám szabott dioptriámat
viseli más, vagy lencséjét betörve
rendel talán a rámájába újat,
és attól lát, hogy fényeim kihúnynak.